Keto, Low Carb, Vajas Pekándiós Ice Cream!

Hozzávalók:

  • 56 g. vaj
  • 2 dl. tejszín
  • csipet só
  • cukormentes vanília aroma
  • édesítő
  • 2 db. tojássárgája
  • 2 ek. cukormentes mapleszirup
  • 1 ek. mct olaj
  • ½ kk. xantan gumi
  • 50 g. pirított pekándió
  • 3 ek. cukormentes karamellszósz, elkészítése itt található meg:

Elkészítése:

Mély edénybe olvasszuk fel a vajat, adjuk hozzá a tejszínt és az édesítőt. Alacsony hőn, kezdjük el felmelegíteni.

Amikor már meleg, de nem forr, adjuk hozzá a xantan gumit, amit külön egy kistálban először elkevertük a langyos tejszínbe. Keverjük el jó alaposan.

Keverjük a vajas, tejszínhez az elkevert tojássárgáját, lassan csorgassuk bele, és folyamatosan keverjük. Nagyon alacsony hőn, addig főzzük amíg bennem sűrűsödik.

Vegyük le a tűzhelyről és adjuk hozzá a vaníliát, mapleszirupot és ha szükséges még tegyünk bele édesítőt.

10 percig hagyjuk hűlni, de közben keverjük át párszor a krémet.

A mélyhűtőbe tegyük be üresen egy félórára azt az edényt, amiben majd lefagyasztjuk a jégkrémet.

Vegyük ki, öntsük bele a vaníliás jégkrémet, és tegyük a fagyasztóba 3 órára.

Amikor letelt az idő, vegyük ki a mélyhűtőből, tegyük késes keverőgépbe, keverjük át az egészet, amikor szép krémes lett, adjuk hozzá a dió három negyedét, majd 2 evőkanál karamellöntetet. Keverjünk egyet a géppel, és öntsük vissza a tálba.

Igy is lehet már fogyasztani, de vissza tehetjük a hűtőbe, ha túl kemény lett, akkor hagyjuk kicsit kiengedni és utána lehet tálalni.

Amit én csináltam, a gépből egyenesen azokba a tálakba tettem a jégkrémet, amiből majd megettük és így tettem vissza még 2 órára a fagyasztóba.

Tálalás elött a maradék dióval megszórtam a tetejét és locsoltam rá a karamellöntettből.

Nagyon tömény, ez két adag lesz.

Szerintem nagyon finom jégkrémet kapunk, fagyigép nélkül.

18 Shares:
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Talán ez is Érdekelhet
Olvass Tovább

Parmezános sült retek!

Furcsán hangzik először, ügye? Így, ilyen formában szerintem nagyon kevesen gondoljuk, hogy elkészítsük a retket. Általában nyersen eszük…
Olvass Tovább

Sült pulykamell!

Boldog újévet kívánok mindenkinek, aki erre jár és engem olvas. Idén szeretnék több ételt megosztani és nem csak…
Olvass Tovább

Low Carb fügés pite!

Ezt a süteményt más gyümölccsel is szabadon ellehet készíteni, főleg, ha a keto szigorú étrendjét tartjuk. A pite…
Olvass Tovább

Brokkoli krémleves!

Maradt húsleves levem és abból készítettem, a brokkoli levest. Nagyon szeretjük ezt a levest, én mindig így készítem,…