Szűzpecsenye Foghagymásan, Karfiolpürével!

SZŰZPECSENYE FOGHAGYMÁSAN, KARFIOLPÜRÉVEL

This post is also available in: English (angol)

Elutaztunk az ünnepekre, de én ilyenkor is főzők. Igen tudom, ez így nem igazán pihenés, de nem gondolok már így rá. Most már sokkal fontosabb számomra az, hogy az étrendünket kövessük. Igen van ebben áldozat és nehézség is. Ilyen az, amikor egy hosszú repülőúton vagyunk és mi nem eszünk a gépen, vagy de, csak nem azt, amit ők felszolgálnak. Most sajtot hoztam magammal és magokat, azt ettük. Számunkra ez már a normális.

Úgyhogy én most is készítettem egy nagyon finom vacsorát, és azért is szerettem volna veletek megosztani, mert nagyon gyorsan elkészíthető, és szerintem akár karácsonyi vacsora is lehet.

Hozzávalók a Szűzpecsenyéhez:

  • 70 dkg szűzérme
  • 0.5 dl olaj
  • 2 ág rozmaring
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl fehérbor

Elkészítése:

A szűzpecsenyét tisztítsuk meg, vágjuk le a hártyát róla.

Mossuk meg, és itassuk le róla papírtörlővel a nedvességet.

Sózzuk be, majd kenjük be jól a borssal, a mustárral, a préselt fokhagymával elkevert olajjal.

Ha van lehetőségünk, pihentessük a pácban legalább három-négy órán át.

 Így jól összeérnek az ízek, a hús pedig omlósabb lesz.

Rakjuk kevés zsiradékkal kikent tepsibe, locsoljuk meg borral, és rakjunk mellé vagy rá rozmaringágat.

Fóliázzuk le, tegyük az előmelegített sütőbe, 180 fokon és süssük puhára 40-45 perc alatt.

Tálaljuk karfiol pürével és salátával vagy párolt zöldbabbal.

Jó étvágyat kívánok hozzá.

This post is also available in: English (angol)

26 Shares:
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Talán ez is Érdekelhet
Olvass Tovább

Ketopal Töki Pompos!

This post is also available in: English (angol) Karácsony közeledtével otthon a vásárokban elkezdik árulni a töki pompost.…
Olvass Tovább

Keto Piskóta!

This post is also available in: English (angol) Olyan sokan keresitek a piskóta recept készítését nálam, hogy gondoltam…
Olvass Tovább

Keto diós keksz!

This post is also available in: English (angol) Szerdán elindultunk bevásárolni és a boltnál derült ki számunkra, hogy…
Olvass Tovább

Keto Lasange torta!

This post is also available in: English (angol) Nagyon szeretem a lasanget. Az eredetit, amit tésztával készítenek, imádtam.…
Olvass Tovább

Nőnapi Mini Torta!

This post is also available in: English (angol) Nagyon szeretek alkalmakra kigondolni valamilyen sütit vagy tortát.  De, azt…