This post is also available in: English (angol)
Lakásban élek, és sajnos még erkélyünk sincs, de talán ez lenne a kisebbik baj, ha kovászos uborkát szeretnék készíteni, a nagyobb baj az, hogy itt nagyon kevés a napsütés. Ezért nekem soha nem sikerült kovászos uborkát készítenem itt. Pedig minden évben lelkes vagyok, elkészítem és kidobom, nem érik be, inkább beposhad.
Viszont a múlthéten az nlc.hu olvastam egy írást, ahol egy bloger arról mesélt, hogy bizony a kovászos uborkához nem is kell napsütés. Micsoda? Erről én eddig nem hallódtam. Elmentem a blogjára és elkezdtem olvasgatni a receptjeit, valami csodák vannak ott nála.
Itt az ő oldala: https://fermentor.blog.hu/
Szóval elsétáltam a boltba és mindent megvettem hozzá, mert úgy éreztem ezt nekem kikell próbálnom! Mit veszíthetek? Így is minden évben megpróbálom, még egy kísérlet nem árthat az amúgy is nagy sikerű kovászos uborka gyártásomnak.
Mindent szépen elkészítettem, ahogyan kell, és betettem a sufninkba, ahol van ablak, de nincs szabadon és napsütés sem érte, amúgy sincs napsütés már egy párhete, aminek én azért kifejezetten örülök, én nem szeretem a nyarat. Na de térjünk vissza az uborkához.
Másnap baktatok a sufniba, nézem van-e esetleg valami változás, és ahogy kinyitottam az ajtót az az ismert, számomra nagyon finom kovászos illat csapott meg. Nagyon megörültem neki, nézem az üvegeket, mert kettőt készítettem, egy foghagymásat és egy erős paprikásat. Ha lúd hát legyen kövér, mert ha sikerülne úgy voltam vele, akkor ezek csak még dobnak az ízhatáson.
Megnyugodva távoztam, hogy ebből még lehet valami. Másnap már teljesen opálos volt a leve, és ezt sikernek vettem, negyedik nap megkóstoltam és láss csodát. Kovászos uborka lett belőle, de még milyen finom lett. Teljesen döbbenve álltam fölötte és azóta is ámulok, hogyan lehetséges, hogy annyi évig küzdöttem vele, nem sikerült, most pedig ilyen egyszerűen nap nélkül is, zárt helységben lett kovászos uborkám.
Ennek örömére, a sufnim előlép kovászos uborka gyárnak. Készítek még, hogy lássam, tényleg működik vagy elsőnek isteni csoda történt. Viszont láttam egy másik receptet is a blogon, gluténmentes uborkát, azt is kipróbálom, és ezekről is befogok számolni.
Hajrá nyár, hajrá koviubi!
De akkor lássuk, hogyan készítettem én el:
Hozzávalók:
- 2 kg apró uborka
- 2 csomag kapor
- Só
- Víz
- 2 db erőspaprika
- 4-6 gerezd foghagyma
- Kenyér
Elkészítése:
Az üvegeket és az uborkát, kaprot, paprikát jó alaposan megmosom.
A kenyeret száraz serpenyőben, az egyik oldalukon megpirítom.
Az uborkáknak a végeit levágom és harmadáig bevágom középen.
A foghagymát megtisztítom.
Elkészítem a vizet, 1 liter vízhez 1 evőkanál tengeri sót adok. Felmelegítem, de nem forralom fel.
Az üvegaljába teszek egy szelet kenyeret, erre kaprot és beleteszem az uborkákat, most teszem bele a paprikát és a foghagymát is, de ezek nem szükségesek. Tetejére teszem a kapor másik felét, felöntöm vízzel, addig, hogy az uborkát teljesen ellepje, majd egy szelet kenyérrel lezárom, úgy, hogy a pirított része kerül lefelé az üvegben.
Kistányérral befedem és beteszem a sufniba, vagy ahová szeretném.
Szerintem fényre szüksége van, úgyhogy a helységben minden féleképpen legyen ablak.
Már csak figyelnem kell és várni kb. négy napot.
Ha kipróbáltátok írjátok meg nektek, hogy sikerült.
This post is also available in: English (angol)