Keto Brokkoli Rizottó!

Ezt az ételt karfiólból is ellehet készíteni és persze más húst is lehet hozzá használni, variációja számtalan féleképpen lehet.

Én most kagylóval és rákkal készítettem el.

Hozzávalók:

  • 1 kg. Brokkoli
  • 300 g. Rák, ez lehet friss vagy fagyasztót is.
  • 300 g. Kagyló az enyém már tisztított volt.
  • Só, Bors
  • 1 fej Vöröshagyma
  • 2 gerezd Fokhagyma
  • Olívaolaj
  • Vaj
  • 1 dl. Tejszín
  • 150 g. Sajtkrém
  • Parmezán sajt
  • 1 db. Citrom
  • 1 dl. Fehérbor
  • 2 dl. Erőleves
  • Kisebb csokor petrezselyem

Elkészítése:

A brokkolit aprítógépbe tettem és nagyon apróra összedaraboltam. Pont úgy, ahogyan a karfiólrizst szoktam készíteni.

Erről már készült video is, ide beteszem, hogy megtud nézni.

Mély edénybe olajat hevítek és az apróra vágott vöröshagymát üvegesre pirítom. Hogy a hagyma ne égjen meg, én ezért mindig szórok rá sót.

Ráteszem majd a brokkolirizst és közepeslángon elkezdem párolni.

Hozzá adom a bort és az erőlevest.

Amikor elfőtte a levét, akkor sózom, borsozom és beleteszem a tejszínt és a zúzott fokhagymát.

Ilyenkor tettem bele a kagylót és a rákot is, ennek nem kell sok főzési idő, már elővoltak párolva.

Kb. 5 percig főztem, majd beletettem a citromnak a reszelthéját és levét, hozzá kevertem a krémsajtot és lezártam a lángot alatta.

Belekevertem 1 kanál vajat és megszórtam a petrezselyem zöldjével.

Fedővel lefedtem és még 5 percig hagytam a saját hőjében tovább párolódni.

Tálaláskor reszelt parmezánnal szórtam meg.

Ha szereted az erőset, akkor lehet belevágni chilit vagy bármilyen erős szószt is belelehet keverni, amikor fő.

Ha híg lenne a szósz, akkor kevés hideg vízben keverjünk el 2 evőkanálnyi nyílgyökérlisztet és öntsük az ételhez. Ezzel már nem kell majd főznünk, úgyhogy a legvégén adjuk hozzá, mert rögtön befogja sűríteni. Nem biztos szükségünk lesz sűrítésre, majd meglátjuk, amikor fő.

Nekem nagyon ízlik az ilyen egyszerű és gyors étel.

Jó étvágyat kívánok hozzá!

4 Shares:
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Talán ez is Érdekelhet
Olvass Tovább

Nyers Túrógombóc!

Véletlen műve lette ez a recept. Volt itthon túró és azt tudtam ebből szeretnék valamit készíteni. Pici gondolkodás…
Olvass Tovább

Sült kacsacomb!

Az elkövetkező időszakban nem sok receptet hozok majd. Ennek egyetlen egy oka van, hogy én egy drasztikusabb diétába…
Olvass Tovább

Keto sajtgolyó!

Ennél egyszerűbb, de nagyon finom ételt nem tudok nektek ajánlani. Ezért én nem is írok többet, próbáljatok ki,…
Olvass Tovább

Egg fast ropogtató!

Hozzávalók: 1 bögre reszelt sajt ¼ bögre parmezánsajt 1 db. tojás ¼ kk. fokhagymapor ¼ kk. feketebors Elkészítése:…
Olvass Tovább

7 Főétel!

7 olyan főételt válogattam ide, amit, ha elém tesznek én nem tudok ellenállni neki.  Bevallom nektek őszintén, már…