Paleo tojássaláta!

This post is also available in: English (angol)

Régen írtam, régen volt recept is. Több oka is van, de főleg az, hogy vendégek is voltak és én beteg lettem nagyon. Sokáig tartott felgyógyulnom, még mindig van utóhatás sajnos, de már nem fekszem.

Páréve nagyon súlyosan beteg voltam, olyan beteg, amire azt mondanám vízválasztó az ember életébe, annak hatására minden évben, ha eljön az ősz, mint egy program, elkap egy vírus és a légcsövemet és a mellkasomat támadja meg, de úgy betyárosan. Akkor az orvosok annyi gyógyszert adtak, hogy szerintem már csak azért is nem gyógyultam, így régi gyógymódokhoz fordultam.  Azóta is ennek köszönhetően én a gyógyfüvek felé fordultam, és hiszem, hogy tudnak annyit segíteni, mint a gyógyszerek. Persze azt is tudom, hogy szükséges gyógyszer is, de elsőnek én gyógyteák felé fordulok.

Gyuri bácsit gondolom, mindenki ismeri, ő már nagyon sokat segített nekem, nagyon sók jó tea keverékei vannak, és egyénileg is tudd segíteni. Én bátran ajánlom mindenkinek, megtudjuk támogatni a szervezetünket az ő általa javasolt teákkal. Hozzá szoktam fordulni, ha szükségem van segítségre, és mindig is kapok önzetlen tudásából. Neki köszönhetem, hogy a korai klimaxom elviselhetőbb állapotba került.

De lássuk ma mit hoztam. Egy gyors esti vacsorát, ami laktat és szerintem kenyér nélkül is tökéletes vacsora.

Hozzávalók:

  • 10 db tojás
  • Só, bors
  • 150 g bacon
  • Vegán majonéz
  • 1 ek. olíva olaj
  • 1 tk. mustár
  • 1 Lilla hagyma
  • 2 db. paradicsom
  • 4-5 db. savanyú uborka
  • 1 db piros paprika
  • Erős paprika (ha valaki szereti a csípőset)
  • 2 db. Romai saláta

A tojásokat keményre főzzük, a bacont kockára vágjuk és kicsi olajon pirosra sütjük. Egy nagy tálat előkészítünk és minden zöldséget apróra vágunk, a tálba tesszük őket. A megfőtt tojásokat aprókockára vágjuk, a zöldségekhez adjuk és a sült baconöket is. Egy másik tálba kb. 150 dkg vegán majonézt, 1 ek. olajat és 1 tk. mustárt, sóval, borssal jól elkeverünk, és a tojásra öntjük. Az egészet jól összekeverjük és párórát a hűtőben tartjuk.

Tálaláskor romai salátával tálaljuk.

Jó étvágyat kívánok hozzá.

This post is also available in: English (angol)

0 Shares:
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Talán ez is Érdekelhet
Olvass Tovább

Sült csülök.

This post is also available in: English (angol)Kaptam két kicsike csülköt, nem mindig lehet itt kapni. Ez szokott…