Nagyon beteg voltam, olyan nagyon, hogy volt egy kritikus pont, amikor kételyes volt mi is fog történi. Küzdöttem, az életemért, de a legnagyobb küzdelmet a testem végezte. Tudom ez kicsit szomorú, amit most írok, de nincs így, mert a végén minden nagyon jól alakult. Még nem gyógyultam meg, de túl vagyok a nehezén és most gyógyulok. Nem csak gyógyulok, hanem hálás is vagyok, hálás a testemért, mert megcsinálta, küzdött nagyon keményen, hálás vagyok a szívemnek, mert nem adta fel, hálás vagyok a férjemnek, mert újra megmutatta mennyire szeret, hálás vagyok mindenkinek, akik aggódtak értem, mert vannak, akik aggodnak értem, hálás vagyok az orvosnak, aki rögtön látta nagy bajban vagyok és amikor olyan embertelenül éreztem magam ő szeretettel fordult felém. Most értetem meg egy emberi szó, egy gesztus mennyit is jelent, mennyi erőt ad, és hogy én mennyire szomjaztam, hogy a lelkemet is megsimítsák, és azt mondják, kitartás minden rendben lesz.
Nehéz volt, nem szépitek, kegyetlen vírust és fertőzést kaptunk el, de engem nagyon megkínzott. Láttam a halált állni a küszöbömön, engem akart, de én még élni akartam. Álltam a víz alatt, hogy csillapítsam a fájdalmamat és beszéltem a sejtjeimhez, ne adják fel, küzdjenek értem. Szeretek élni, sok évig nem szerettem élni, tudom, hogy sokáig elakartam menni, de most már nem. Most helyén vagyok az életemben, végre boldog vagyok. Ezért is nem értettem, hogyan lehet, hogy pont most lettem ilyen beteg, miért történt ez? Nincs rá válaszom még. De pár dolgot megtanultam. Tisztelni a testemet, elfogadni őt és soha többet nem bántom őt, soha többet nem engedem bárki is bántsa őt. Neki köszönhetem, itt vagyok és írhatok. Egy túlélő, felelős vagyok érte. Ha most rá nézek, mosolygok és megsimítom, szeretem.
Nehéz ezt leírni, mert tele vagyok érzelemmel, de egyben fontos is, hogy lássuk elég egy nap és minden véget érhet, nem természetes, hogy minden nap felébredünk és minden szép és egészségesek vagyunk. Hálás vagyok, minden percért, amit ezentúl kapok és nem feledem el, hogy ezért harcolnom kellett. De nem sikerült volna egyedül. Isten és az angyalok is velem voltak, de ezt a harcot most nekem kellett megharcolnom, ők csak várták, hogyan döntök. Hiszen annyi évig akartam meghalni, de azt nem tudtam, hogy ahhoz is idő kell, és amiért annyit könyörögtem most jött el. Akkor, amikor már nem akartam elmenni, egy döntést kellett hoznom, maradok, vagyok, megyek. Még maradni szeretnék, annyi minden van, amiért most élni szeretnék. Csodás családom van, szép és boldog életem, csodás lányom és férjem van. Nekik is szükségük van rám, nem csak nekem rájuk.
Köszönöm, hogy túléltem, és szerethetek.
Még egy valakiről szeretnék említést tenni. Chicoról, ő az én kutyusom. Nem fiatal már 14 éves, úgy is viselkedik, mindenféle furcsa rigolyái vannak. De valami csodás lény, minden kutya az. Nem mozdult el mellőlem, amikor harcoltam éjjel, hogy reggel felébredek-e újra, ő rajtam feküdt, nem lehetett levenni rólam, pedig rettentő forró voltam, éget a testem, és ő végig velem volt, nem ment el tőlem egy percre sem. Önzetlen, féltő szeretette mindig velem van, különös kincs ő számomra, amit hajlamos vagyok elfeledni.
Azt kívánom mindenkinek, betegség nélkül is tapasztalhassátok meg milyen az, amikor megmutatják neked a tiszta szeretettet és életet. Legyünk hálásak mind azokért, akik velünk vannak és azoknak is, akik már elmentek az életünkből, nem csak arra gondolok meghaltak, hanem egy elmúlt barátságra, ismeretségre gondolok. Köszönöm, hogy itt vagytok nálam és remélem sokáig így is maradhat minden.
Hálás szível és szeretettel.
Kati
