Szűzpecsenye Foghagymásan, Karfiolpürével!

SZŰZPECSENYE FOGHAGYMÁSAN, KARFIOLPÜRÉVEL

This post is also available in: English (angol)

Elutaztunk az ünnepekre, de én ilyenkor is főzők. Igen tudom, ez így nem igazán pihenés, de nem gondolok már így rá. Most már sokkal fontosabb számomra az, hogy az étrendünket kövessük. Igen van ebben áldozat és nehézség is. Ilyen az, amikor egy hosszú repülőúton vagyunk és mi nem eszünk a gépen, vagy de, csak nem azt, amit ők felszolgálnak. Most sajtot hoztam magammal és magokat, azt ettük. Számunkra ez már a normális.

Úgyhogy én most is készítettem egy nagyon finom vacsorát, és azért is szerettem volna veletek megosztani, mert nagyon gyorsan elkészíthető, és szerintem akár karácsonyi vacsora is lehet.

Hozzávalók a Szűzpecsenyéhez:

  • 70 dkg szűzérme
  • 0.5 dl olaj
  • 2 ág rozmaring
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 1 dl fehérbor

Elkészítése:

A szűzpecsenyét tisztítsuk meg, vágjuk le a hártyát róla.

Mossuk meg, és itassuk le róla papírtörlővel a nedvességet.

Sózzuk be, majd kenjük be jól a borssal, a mustárral, a préselt fokhagymával elkevert olajjal.

Ha van lehetőségünk, pihentessük a pácban legalább három-négy órán át.

 Így jól összeérnek az ízek, a hús pedig omlósabb lesz.

Rakjuk kevés zsiradékkal kikent tepsibe, locsoljuk meg borral, és rakjunk mellé vagy rá rozmaringágat.

Fóliázzuk le, tegyük az előmelegített sütőbe, 180 fokon és süssük puhára 40-45 perc alatt.

Tálaljuk karfiol pürével és salátával vagy párolt zöldbabbal.

Jó étvágyat kívánok hozzá.

This post is also available in: English (angol)

26 Shares:
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Talán ez is Érdekelhet
Olvass Tovább

Keto sajtgolyó!

This post is also available in: English (angol) Ennél egyszerűbb, de nagyon finom ételt nem tudok nektek ajánlani.…
Olvass Tovább

Keto Nutella!

This post is also available in: English (angol) Mostanában nem készítek semmi különös ételt, gyors sülteket és salátát…
Olvass Tovább

Keto Gnocchi!

This post is also available in: English (angol) Amikor még a régi lisztes étkezésünk volt, imádtam a gnocchit.…
Olvass Tovább

Nice Cream!

This post is also available in: English (angol) Eljött a nyár és imádjuk a jégkrémet, de most egy…
Olvass Tovább

Sült sertésmáj!

This post is also available in: English (angol) A máj nagyon megosztó étel, vagy szeretik, vagy utálják. Külföldön…