Meg kell tényleg állítanunk az időt? Szó szoros értelemben nem lehet az időt megállítani, de a társadalmi nyomás próbálja a 40+-os nőknek megmondani, ha nem keni magára ezt a krémet, vagy nem olyan karcsú, mint egy tini lány, és nem olyan feszes és sima a bőre mindenhol. Legyen hibátlan is, se egy ránc, se egy stria, uramisten narancsbőrről ne is beszéljünk. Nos, ha ezeknek nem felelsz meg akkor te már nem érsz semmit sem, le is írtak, mit akarsz elmúltál negyven, örülj, hogy Élsz!
Most komolyan?!!! Mennyire szánalmas ez így, de sajnos a valóság azt mutatja, hogy bizony nem kellenek a negyvenes nők. Gyorsan lecserélik őket, egy fiatalabbra, nem csak házasságban, munkahelyen is. Hamarabb kap munkát egy húszéves, mint egy negyvenes. Félelmetes, de nem kell elfogadnunk ez a jó hír. Mert rajtunk múlik, hogyan állunk a korunkhoz, és ez nem a plasztikai sebész fogja megoldani.
Vállalni kell a korunkat, megmutatni a világnak elmúltam negyven, néz rám, mit látsz? Azt fogják látni amit mutatsz, és mire negyven leszel, már túl leszel sok kudarcon, fájdalmon, csalódáson, de örömön is. Ez mind ott van rajtad, a testeden viseled. Egy valami viszont soha nem törik meg, nem öregszik meg, az pedig a lelked. Örök szépség marad. Ezt látni nagyon sok idősnőn. Lelkük virágzását, hogy ők már szabadok a világban levő küzdéstől, már önmagukra figyelnek, a belsőjükre összpontosítanak. Ők már megértették, mi éri meg és mi nem.
Egyszerűen csak élvezik az életet.
Amikor negyven lettem, én nagyon vártam. Nagyon boldog voltam aznap és azóta is egyre boldogabb vagyok. Miért? Mert hoztam egy döntést, hogyan szeretném leélni a hátralevő kb. negyven évemet. Úgy ahogyan eddig vagy teljesen másképpen. Drasztikus döntés volt és drasztikus lépést is tettem.
Kiálltam magamért és felvállaltam a múltamat, megnéztem a félelmeimet, az aggodalmaimat és leszámoltam velük. Sokat sírtam, mert közben elveszítettem egy részemet és vele sok barátot, és családtagot is. Én lettem a fontos, abban az értelemben, hogy megfogadtam, soha többet nem engedem meg sem másnak, sem magamnak, hogy bármilyen formában is bántsanak, vagy kihasználjanak. Ha csak egyetlen egy szóval is kritizál valaki és azt durván teszi, számára az életembe nincs tovább helye. Nincs joga hozzá, senkinek nincs jóga a másikat bántani. Az, hogy hagytam sok évig bántsanak az az én hibám is volt.
Az életemért és annak minőségéért én vagyok egyedül a felelős. A múltamat is elfogadtam, nem tudom megváltoztatni, de nem is kell vele élnem, sőt benne élnem sem kell még negyvenen túl is. Nagyon sok mindent nem csináltam meg az életemben, mert féltem másoktól, és sok mindent azért csináltam meg, mert féltem nemet mondani. Ma már nem teszek ilyet magammal.
Ezeknek a döntéseknek hatására kívül, belül átalakultam és az életem minősége is. Jobb ember lettem, nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Fontos lett az érték, amit én próbálok képviselni és az én világom.
Amikor belül is helyére kerül minden, az kívülre is sugárzik, ettől lesz az idősödés szép, békés, élettel teli. Látszik, hogy az ember megérkezett a helyére, leföldelte magát a testébe és egyensúlyba került az élettel. A ráncok jönnek, a bőr halványodik, de a szemünkben a fényerősebben fénylik mint valaha. Lelkünk tekint ki a világra, hálás nekünk, hogy őt választottuk és nem a félelmet tovább.
Most jobban szeretek élni mint húsz évvel ezelőtt. Nem voltam boldog, nagyon nem! Nem is akartam élni, és olyan is volt az életem. Ma élni akarok, és élek is, minden egyes nap örülök az életnek és hálás vagyok mind azért ami volt, ami megtörtént és amim van.
Most letudom írni és ki is tudom mondani BOLDOG VAGYOK! Pedig nem volt könnyű az életem, bár sokan azt gondolják, rendesen megtépázott, és én is szaggattam rendesen a lelkem rongyait. Nem félek már, és tudatosan öregedem. Mert fontos megértenünk, ha tetszik, ha nem, öregszünk. Csak nem mindegy hogyan, én abban hiszek, hogy felkell rá készülni, lélekben, testben. Elkell dönteni, hogyan szeretnénk megöregedni és idősen élni, és azért már negyvenen túl, tennünk kell. Sokat!
Én direkt idősebb bloggereket, sztárokat nézek, akik olyan szépen öregszenek, és tőlük tanulok, belőlük meritek erőt, hogy látom, ők hogyan élnek, és én is arra törekszem. Lemondtam sok ételről, kicseréltem a gondolkodásomat az élelmiszerekről, olvastam és rengetek embert néztem meg, hogyan étkezik, és így született meg a változás bennem. Nem lemondás ez, mert fittebb vagyok most, erősebb is lettem. Tornázom rendszeresen, de befelé is figyelek.
Csak is rajtunk áll az, hogy engedjük –e azt, hogy egy társadalom mit mondjon rólunk, és hogy hagyjuk azt,ők már lemondtak rólunk, hát mi is lemondunk magunkról. Nem szabad ezt tenni!
Negyven után van ám az igazi élet!
Ezzel a fiataloknak is megmutatjuk, nem kell félni az öregedéstől, a jövő, ami előttük áll, az szép lesz és békés. Örömmel fognak keresni minket, és talán követni is a mi példánkat látva, szépen, csendben a világgal és a természettel együtt élve, elfogadva, a korunkkal együtt fitten öregedni.
Végszóként pedig beteszem ide az egyik versemet, amit az öregedésről írtam, régebben.
Öregszem!
